Gaetano Donizetti: A csengő 2.0
Vígopera egy felvonásban, magyar nyelven
Mit tegyünk, ha épp egy szerelmes éjszakai órán megszólal a csengő? Aztán még egyszer megszólal, és még egyszer, és még egyszer? Gaetano Donizetti a rá jellemző bravúros humorral tárja elénk ezt a kínos helyzetet, és megmutatja, hogyan lehet némi furfang és álruha segítségével a nemkívánatos férjet távoltartani hitvesi ágyától. A csengő című Donizetti-vígopera a nápolyi Teatro Nuovo színház egy különösen nehéz időszakában született. 1836-ban mutatták be, amikor is a zeneszerző – és ezesetben egyben szövegíró – a színház igazgatójának és művészeinek szeretett volna segíteni a kolerajárvány és az anyagi gondok okozta nehézségekben. Ez sikerült is, ráadásul új műve pillanatokon belül hihetetlen népszerűségnek örvendett szerte Európában. Az évek során történtek változások a darabban, például az eredetileg prózai dialógusokból recitativók lettek, és a rendkívül komikusnak ható, ám kevéssé érthető nápolyi dialektust, melyet a buffó szereplő beszélt, a komponista engedélyével „lefordították” olaszra. A Gördülő Opera turné keretében látható produkció Toronykőy Attila, az OPERA rendezőjének elgondolása szerint készült.
Zeneszerző, szövegíró: Gaetano Donizetti
Magyar szöveg: Blum Tamás
Rendező, látványtervező: Toronykőy Attila
Játékmester: Valkai Andrea
Karmester: Erdélyi Dániel
Serafina: Kapi Zsuzsanna
Don Annibale Pistacchio: Kiss András
Spiridione: Balczó Péter
Madama Rosa: Sahakyan Lusine
Enrico: Fülep Máté
Felvételről közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara, valamint a Magyar Állami Operaház Énekkara.
🗓️ Időpont: 2025. július 20. (vasárnap), 20:00
📍 Helyszín: 7720 Pécsvárad, Szentháromság tér
🎫 Az előadás ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
👉 Regisztráció:
https://forms.gle/LNFy6kJM7rCnLNGJ9
A Petőfi Kulturális Program Magyarország Kormánya támogatásával, a kultúrstratégiai intézmények együttműködésében, a Nemzeti Művelődési Intézet koordinációjával valósul meg.
You may also like the following events from Pécsváradi Művelődési Központ, Könyvtár és Múzeum:
Also check out other
Arts events in Pecs,
Theatre events in Pecs.